Tündérkert

2015\04\15

Mellény, táska, újrahasznosítás

Kedves Olvasóim!

Karácsony előtt írtam utoljára és bár hamarabb terveztem a következő bejegyzés megírását, de a tervek tervek maradtak, az idő pedig elszaladt... Szeretném a korábban megkezdett pótlást folytatni a tavaly nyáron készült munkáimmal. A pótlással kapcsolatos előző két bejegyzést, melyek leginkább tavaly tavasszal készült munkáimat mutatják be itt érhetitek el:
Könyvjelzők, rendelések, babacipők
Star Wars, tündérke, medálok, stb.

Ha van olyan, aki még nem ismeri a blog Facebook oldalát ezen a linken elérheti és likeolhatja is: https://www.facebook.com/Tunderkert.viki?ref=hl

Aki szeretné támogatni, hogy minél többen érjék el a blogot, az ossza meg ezt a bejegyzést, vagy a Facebook oldalunkat! Ezer hála és köszönet érte mindenkinek aki megteszi :)

Nyáron két megrendelésem volt, egy mellény az óvónőnek, aki mellett dajkaként dolgoztam, és egy színes táska az egyik dajkatársamnak. A mellény nagyon egyszerű recemintával készült az alján rojtokkal fehér fonalból, így munkában a köpenyre is felvehető, de akár ünneplőhöz is illik.11_2.JPGA táska maradék fonalból készült, olyan legyezőmintával, amit ehhez a táskához is használtam már. Szeretem, mert könnyű minta és szép színes dolgokat lehet vele készíteni, ahogy a nagyis mintákkal is. A képzeletemben sokkal szebben mutattak a színek, fel is ajánlottam hogy lebontom és újrakezdem más összeállítással, de így is nagyon tetszett a volt munkatársamnak szóval ilyen maradt:15_2.JPGA további munkáim saját magam szórakoztatására szolgáltak. Kedvem támadt az újrahasznosításra, így készítettem egy papírkosarat a már korábban említett technikával és tolltartót csináltam egy üres fémdobozból. A fémdobozt jól beragasztóztam, bevontam maradék anyaggal majd horgolt virágokat ragasztottam az oldalára. Lehet, hogy nem lesz hosszú életű a ragasztózás miatt, de gyorsan kész lett és anyukám egyből le is nyúlta, hogy legyen mibe pakolnia az íróeszközeit a munkahelyén :)kosar.jpg12_2.JPGVolt egy szív alakú minta, amit már régóta szerettem volna kipróbálni, mert a rajz alapján nagyon tetszett. Nem kellet csalódnom, mert tényleg nagyon szép lett, csak időben volt több, mint vártam. Valentin napra vagy anyák napjára kifejezetten jó ajándéknak gondolom, vagy akinek van türelme hozzá, az horgolhat többet és karácsonyfa dísznek sem lehet rossz. DE, hol van még karácsony és már a Valentin nap is elmúlt, szóval éljenek az anyák! Mellékelem a mintát és anyák napjáig még elkészíthetik a vállalkozó kedvűek és megajándékozhatják édesanyjukat egy szép sk ajándékkal, aminek mindig tuti a sikere :)13_2.JPGimg-130501135355-001.jpgAugusztusban sál? Miért ne? Gondoltam időben elkezdek készülni a karácsonyra, ha már 'ráérek', hogy senki se maradjon ajándék nélkül, biztos ami biztos, ne bízzunk semmit a véletlenre! Talán ez az első olyan munkám, ami egyszerre kötött és horgolt is. Elkezdtem két színnel, rizsmintával kötni egy darabot és amikor elfogyott az egyik szín az jutott eszembe, hogy akár díszíthetném is a széleket egy másik mintával. A választás természetesen a legyezőmintára esett, mondtam, hogy szeretem! Szóval kerestem a kifogyott színhez nagyon hasonló árnyalatú fonalat, összefogtam a másikkal amiből még volt bőven és meghorgoltam a széleket. A képen barátnőm van a sállal körbetekerve, neki ajándékoztam karácsonykor :)sal_erzsikenek.jpg
Legközelebb az ősszel készült munkáim lesznek terítéken, majd a téliek. Remélem van, aki már most várja őket!

Üdv, Viki

táska facebook ajándék szív gift újrahasznosítás kosár heart papír kötött anyák napja crochet szórólap sál tündérkert recycle paper minta horgolt bag tolltartó mellény pattern knitting knit knitted scarf horgolt táska newspaper crocheted kötött sál crocheting knitted scarf kagylóminta horgolt sál horgolt mellény

2014\12\14

Könyvjelzők, rendelések, babacipők

Kedves Olvasóim!

Úgy döntöttem akkor is megírom ma a beígért bejegyzést, ha piros hó fog esni, pedig lenne 100 dolgom és ha 1000 felé szakadnék, azt hiszem az sem lenne elég. Ha már a hóról van szó, az igazi az már tényleg jöhetne, mert nagyon hiányzik a fehér karácsony. Évek óta csak szürkeségben és sárban van részünk karácsonykor, idén szeretnék térdig gázolni a hóban, sőt még hóembert is építenék, csak lenne már hó!

A bloghoz visszatérve, aki még nem ismeri a blog facebook oldalát ezen a linken elérheti és likeolhatja is: https://www.facebook.com/Tunderkert.viki?ref=hl

Aki szeretné támogatni, hogy minél többen érjék el a blogot, az ossza meg ezt a bejegyzést, vagy a facebook oldalunkat! Ezer hála és köszönet érte mindenkinek aki megteszi :)

Tovább haladva az időben, elérkeztünk a májushoz, és így az anyák napjához is. Anyák napjára édesanyámnak és nagymamámnak is egy-egy horgolt könyvjelzővel kedveskedtem. Édesanyám könyvjelzőjébe szívecskéket horgoltam, nagymamámét pedig kereszt alakúra horgoltam, hogy a templomba is magával tudja vinni. A minták egyszerűbbek, mint gondolnátok, feltöltöm őket a vállalkozókedvűeknek :)5_2.JPGszivkonyvjelzo.jpg
Ezt a mintát én szerkesztettem meg nektek, az eredetit nem találom. Lehet, hogy alakítani kell rajta egy kicsit de támpontnak jó. Természetesen a vízszintes csíkot láncszemekkel kezdjük és visszafordulva készítjük el rá a pálcákat. Egy fekete kocka a képen egy pálcát jelöl. Jó munkát! :)78-153-111-59-e57c3a2c99e187210f016ddd4ddf948c.gifMég május végén kaptam egy megrendelést, egy hímzett párnát és egy horgolt terítő szettet kellett elkészítenem. A párnával és a terítőkkel is találkozhattatok már itt a blogon, csak más színekben. Aki rendelte meg volt elégedve a munkámmal és most újból megkért, hogy készítsek el neki 1-2 dolgot, de annyira el vagyok havazva, hogy még belekezdeni sem volt időm. Szeretne egy kutyaruhát és egy tároló szettet, amik ha kész lesznek mindenképpen megmutatom nektek! Addig is nézzétek meg a párnát, alatta pedig a terítőket :)7_2.JPG6_2.JPGA kis tündérkének, akit az előző bejegyzésemben meg is mutattam nektek fel kellett javítanom a kis cipőcskét, ami még az apukájáé volt, hogy ezentúl ő is hordani tudja. Nem volt más dolgom, mint a kék szegélyt lebontani és rózsaszínnel újra horgolni és voilá!8_2.JPGUtolsó munkám, amit a mai bejegyzésemben szeretnék megmutatni nektek egy hímzett mobiltartó, amit a párom munkatársa rendelt tőlem az anyukájának. Farmer anyagra készült és begombolható, így a tetején van egy szegély a cipzáros megoldástól eltérően, amit én szegtem be lapos öltéssel, hogy ne bomolhasson le az anyag. A legnehezebb a szegély vonalának megtartása volt, mert a tok kiszabása után csináltam meg, holott ha előtte csinálom sokkal könnyebb dolgom lett volna. Nem baj, jó pap is holtig tanul, legközelebb biztos, hogy nem követem el ezt a hibát :)9_1.JPG Szép estét kívánok mindenkinek!

Üdv, Viki

facebook könyvjelző gyermek ajándék szív kereszt heart baba virágok baby anyák napja crochet bookmark tündérkert minta párna horgolt hímzés hímzett cross mothers day mobiltartó pattern terítő babacipő pillow crocheted handwork crocheting needlework hímzett mobiltartó

2014\12\07

Star Wars, tündérke, medálok stb.

Kedves Olvasóim!

Megint elkövettem azt a hibát, hogy nem foglalkoztam a bloggal, de most szeretném megmutatni nektek miket készítettem Húsvét vagyis az utolsó bejegyzésem óta.

Elsőként egy közérdekű információ, aki még nem ismeri a blog facebook oldalát az az alábbi linken elérheti és likeolhatja is:
https://www.facebook.com/Tunderkert.viki?ref=hl

Aki szeretné támogatni, hogy minél többen érjék el a blogot, azt arra szeretném kérni, hogy ossza meg ezt a bejegyzést, vagy a facebook oldalunkat! Ezer hála és köszönet érte mindenkinek aki megteszi :)

Most pedig térjünk a lényegre!

Előző bejegyzésemben sajnos ki kellett hagynom ezt a különleges párna szettet, mert még nem volt róla képem. Azért különleges, mert az egyikre Yodát, a másikra pedig Darth Vadert hímeztem, a Star Wars filmek/könyvek két nagy ellenségét, úgy, hogy, ha egymás mellett vannak a párnák, olyan mintha harcolnának egymással. Valentin napi ajándék volt, amit az egyik kedves ismerősöm rendelt tőlem a párjának. Egy hónappal ezelőtt vissza kellett kérnem egy kis időre, mert beneveztem vele egy pályázatra, de sajnos nem nyert el helyezést. Az azért megnyugtató a kudarc után, hogy a tulajdonosa ereklyeként őrzi otthon és úgy vigyáz rá mint a szeme fényére :) Nézzétek meg ti is és döntsétek el, nektek mennyire tetszik, 1-5 skálán (1 nem tetszik, 5 nagyon tetszik) akár lehet kommentálni is ;)1.jpgHozok ma egy örömhírt is nektek, április elején született egy kis tündérke, a párom testvérének kislánya, Lilla! Teszek is fel róla egy képet, hogy milyen édesen alszik alig pár naposan, alatta pedig megmutatom az ajándékot, amit vittem neki, amikor babalátogatóban voltunk náluk, ami egy zokniszörny szerelmespár volt. Mennyire fogja őket szeretni, ha egy kicsit még nőni fog és elkezdik érdekelni a plüss játékok :) img_9561.JPG4_2.JPGSzeretném a verset is megosztani veletek, amit a most már nagybetűs SZÜLŐKNEK írtam, ezt ők kapták tőlem ajándékként. Akik eddig olvasták többen megkönnyezték, és csak dicséretet kaptam érte. Nektek mi a véleményetek róla?lilla.JPGÁprilis végén búcsúznom kellett 4 és fél hónap után a munkatársaimtól mert létszámleépítés volt a munkahelyen ahol közfoglalkoztatottként dolgoztam, ugyanis a program nem nyert elég támogatást. De ezzel nincs semmi gond, megszoktam, hogy bár édesanyám már 25 éve ugyanazon a munkahelyen dolgozik, ránk már nem az a világ vár, mint anno rájuk és folyamatosan felkészültnek kell lenni erre az eshetőségre is, csak az szomorít el, hogy vajon örökre így marad vagy egyszer nekem is lesz "biztos" helyem? Nem szeretnék mélyebben belemenni a témába, mert annak politizálás lenne a vége és ennek a blognak egyáltalán nem az a célja, szóval a lényeg az, hogy búcsúznom kellett, sok olyan embertől akit megkedveltem a közös munka során, így készítettem nekik egy kis apróságot emlékbe. Mindegyikük kapott tőlem egy-egy a már korábbi bejegyzésben is szereplő pudingos kekszből készült szív alakú kis díszt, amit átfűztem egy darab fonallal, így bárhova fel lehet akasztani. Mondanom sem kell, nem számítottak semmiféle ajándékra, így nagyobb volt a meglepetés és az öröm, mint maga az ajándék :) 2_2.JPGKét hétre "örökre szabadság"-on voltam, bár jelentkeztem több helyen is felvételre, várni kellett és nem tudtam mikor érkezik válasz, végül leszámolás után két héttel csak befutott egy telefonhívás, így lettem dajka másfél hónapra. Pénzügyi és marketing irányú végzettségem lévén tanulságos volt számomra ez a rövid időszak melyben rájöttem, hogy egész jól tudok bánni a gyerekekkel, hogy megpróbálkozhattam volna a pedagógusi pályával, ahogy eleinte szerettem volna, és ha jól emlékszem az egyik óvónő is erre biztatott, de megint elkanyarodtam a témától... A kényszer pihenő által rám szakadt szabadidőben igyekeztem minél több itthon félbemaradt munkát befejezni illetve olyat megvalósítani amit régóta terveztem. Egyik a régóta tervezettek közül a süthető gyurma felhasználása volt, amit még tavaly kaptam egy ismerősömtől. A végeredmény 13 db medál, egy nyaklánccá fűzhető "gyöngy"sor és egy rózsa lett. Első próbálkozásra szerintem egész jók lettek. A felét már elajándékoztam névnapokra és születésnapokra, a másik fele pedig még az is lehet, hogy karácsonykor fog gazdára találni :)3_2.JPGMai bejegyzésembe ennyi fért bele, de fogok még írni, mert bőven maradt megmutatni való munkám! A jövőhét hosszú lesz, mert szombaton is dolgozni kell, de igyekszem újra jelentkezni a hétvégén!

Szép estét kívánok nektek!

Üdv, Viki

játék facebook ajándék gift újrahasznosítás baba zokni baby toy keksz tündérkert recycle párna hímzett sock biscuit pillow handwork Darth Vader Star wars Yoda zokniszörny

2014\04\13

Könyvjelzők és takarók

Kedves Olvasóim!

Akik követik a Tündérkert facebook oldalát, azok már tudják, hogy elkezdtem egy Kézimunkák A-Z nevet viselő blogot is szerkeszteni a Borsod Hírei nevű hírportálon. A Kézimunkák A-Z-ig, nem nehéz kitalálni a neve alapján, mindenféle kézimunkával foglalkozik, jelenleg azon vagyok, hogy a magyar tájegységek hímzéseiről egy-egy rövid ismertetőt írjak, úgymond áttekintésképpen mielőtt hozzáfognék azok hosszasabb elemzésébe. Ígéretemhez híven, melyet az első bejegyzésben tettem, igyekezni fogok heti legalább egy alkalommal írni a blogra.

A Kézimunka A-Z eddigi cikkeit ezen a linken érhetitek el: http://www.borsodhirei.hu/blog/blogger/listings/mistycangel
A Kézimunka A-Z facebook oldalát pedig itt: https://www.facebook.com/KezimunkaAZ?ref=hl
Ha lenne olyan, aki még nem követi facebookon a Tündérkertet, az erre a linkre kattintson: https://www.facebook.com/Tunderkert.viki?ref=hl

Elsőként egy papírvirágot szeretnék nektek megmutatni, melyet anyukámnak hajtogattam születésnapja alkalmából még februárban. Nagyon egyszerű technikával készült, nagyon szép lett és nagyon örült neki az anyukám. Külön tetszett neki, hogy a házban fellelhető minden jó illatú parfümből fújtam egy kicsit a virágokra, szóval úgy illatozott mint egy virágoskert :) A saját képem alatt megtalálhatjátok a virág szirmainak elkészítési technikáját, amikből tetszőleges számút összeragasztva készül el egy darab virág. IMG_9282.JPGtumblr_kydd64n6k31qb5sf1o1_r2_500.jpg
Sajnos tönkrement az egyik kedvenc zoknim, de örültem is neki, mert így készülhetett el az első zokniszörnyecském vagy inkább babám? Kinek mire hasonlít inkább, de mosolya és pihe puha tapintása biztosan elfogja bűvölni, azt akinek szánom :) A zoknit a sarokrészénél elvágtam és a lábfej részt tömtem ki, majd varrtam be a nyitott végét. Szemnek gombot használtam, de lefogom venni és hímezni fogom, ahogy a száját is, hogy biztonságosabb legyen, mert így félek hogy leesik és lenyelni a kisgyerek, akinek szeretném odaadni.IMG_9227.JPG
Még februárban készült el ez a széktakaró is, amit a keresztanyukámnak ajándékoztam névnapja alkalmából. Hasonlít a nagyikockához a minta, de nem az, hanem egy 3-al osztható szemszámmal kezdődő minta, ami 3 pálca, 3 láncszem váltakozásából áll, úgy, hogy minden második sorban a láncszemek felé kerül 3 pálca, a pálcák fölé pedig 3 láncszem. Még hármat fogok neki készíteni, és úgy tervezem hogy mindegyik egy külön szín árnyalatainak váltakozásaiból fog állni.IMG_9334.JPG
Nemrég találtam egy nagyon jó keksz receptet is, amihez pudingport kell használni. Finom és könnyen, gyorsan elkészíthető. A receptjét erről a linkről mentettem le magamnak: http://andi1976.gportal.hu/gindex.php?pg=35288890IMG_9454.JPG
Ősztől tartó project volt nálam, ez a nagyikockákból összehorgolt színes gyerektakaró. Egyetlen hiányossága, hogy a hátoldalára még varrnom kell egy megfelelő minőségű anyagot, hogy ne akadjon bele mindig mindenbe a minta adottságai miatt. Nekem nagyon tetszik, remélem másoknak is fog és hamar találok neki gazdát :)IMG_9480.JPG
Új évi mottóm: könyvjelzőt horgolni jó! Rengeteg szép mintát találni az interneten és pillanatok alatt kész vannak. Vitatható, hogy van-e értelme, hiszen ma már állítólag senki sem olvas könyveket, de szerencsére az ismeretségi körömben még szokás, és én is lelkes olvasó vagyok, ezért úgy gondolom, hogy nem lesz itt gond :) Eddig 3 könyvjelzőt sikerült elkészíteni, egy legyező mintásat, egy "LOVE" feliratosat és egy recemintásat. A jövőben sok más mintát is ki fogok próbálni, amit a rendszeres olvasók meg is tekinthetnek majd idővel :)IMG_9481.JPG
Most egy kendőt kötök, ami tulajdonképpen már kész lenne, ha nem rontottam volna el, így egy kis javításra szorul, de a legközelebbi blogban már a teljesen kész kendőt is megfogom tudni mutatni nektek. A mintája két szem összekötésével, majd ezt követően egy ráhajtással készült. A rojtozást tőlem szokatlan, új módon hurkokkal alakítottam ki és meg vagyok elégedve a végeredménnyel. Nektek hogy tetszik?IMG_9483.JPG
Igyekszem a lehető leghamarabb újra írni, de ennek a sok mindennek, amit megmutatok valamikor el is kell készülnie, és most csak a kendő van befejezetlenül. Talán ha lesz egy kis időm horgolok még könyvjelzőket, és megmutatom nektek a maiak mintáit és az azokét is.

$_57.JPG
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok mindenkinek, mert addig már biztosan nem fogok írni.

Üdv, Viki

húsvét facebook kendő könyvjelző ajándék zokni keksz bookmark tündérkert paper takaró flowers babatakaró papírvirág sock biscuit scarf horgolt takaró blanket nagyikocka kusudama zokniszörny paperflower

2014\03\11

Karácsonyi ajándékok és egyebek II.

Sziasztok!

Szilveszter napja már elég régen volt, és már kissé idejét múlt a karácsonyról beszélni, de még tartozom nektek az ajándékokkal, amiket készítettem. Dolgozom december közepétől, megrendeléseim is voltak, amikkel bíbelődnöm kellett többet, mint vártam, ezért elhanyagoltam a blogot is és még a facebook-os oldalt is. Ez már csak így megy, hiába lenne jó a nagyokhoz hasonlóan mindennap írni 1-1 cikket, mindig találok magamnak más elfoglaltságot, de azért igyekszem időnként megmutatni nektek, miket készítettem vagy készítek éppen :)

Mindemellett, hogy nem tudok sűrűn írni, a Tündérkert facebook oldala mégis elért egy mérföldkövet, amire már az indulásától nagyon vártam. A Tündérkertnek már 102 kedvelője van, február 12-én érte el a 100-at!
100 ember azért már nem kevés és kezd egyre több olyan embert is érdekelni az oldal, akiket egyeltalán nem ismerek (mert azért őszintén bevallva elég nagy arányban vannak az oldal kedvelői között ismerőseim ^^).

Ezzel a képpel szeretném kifejezni a hálámat minden kedves követőmnek, vagy ha úgy tetszik Tündérkémnek, akik rendszeres olvasói a blognak :)
1653252_477763482327824_2113303673_n.jpg
A karácsonyra visszatérve, szeretném megmutatni nektek, hogy milyen ajándékokat készítettem azoknak, akik fontosak nekem:

Elsőként egy nálam karácsony előtt nagy slágerét élő horgolt terítőt mutatok meg, amelyet több színben is elkészítettem. Egy kéket, egy rózsaszínt és két sárgát horgoltam 1-1 unokatestvéremnek, és szintén egy rózsaszínt az egyik barátnőmnek. Sajnos, voltam olyan buta, hogy nem fényképeztem le mindet együtt, csak a kéket és rózsaszínt tudom megmutatni, amit az unokatesóimnak készítettem, de a lényeget így látni fogjátok, mert a minta ugyanaz csak a szín változó :) 12_1.JPGVan nekem még 3 unokatestvérem, akik külön elmondták nekem, mit szeretnének karácsonyra. A legkisebb egy hímzett pénztárcát, a középső egy "Beerseewalk"-os mobiltartót, a legnagyobb pedig egy "Playboy"-os mobiltarót kért. A képen ezeket láthatjátok, a pénztárcának az elejére virágokat hímeztem, a hátára pedig az unokahúgom nevét, a mobiltartókat pedig biztosan felismeritek segítség nélkül is :)13_1.JPGA másik barátnőmnek egy olyan párnát készítettem el ajándékba, amilyet szeretett volna megrendelni tőlem, de én úgy döntöttem, hogy meglepem vele karácsony alkalmából. Mindenképpen szerette volna, ha egy olyan párnát kötök, amibe belehímzem a becenevét és valamilyen szép virágot is hímzek rá. Hát, a virágot akár hópihének is nézheti, akinek úgy tetszik, de a lényeg az, hogy a barátnőmnek úgy tetszik az egész ahogy van :) 15_1.JPGA barátom testvérének és a párjának közösen egy horgolt babatakarót ajándékoztam, amit már korábban láthattatok itt, ugyanis kislányuk fog nemsokára születni. Alig várom április elejét, hogy babázhassak :) Ebben a bejegyzésben már olvashattatok a takaróról, ami akkor még félkész volt: http://vikikezimunkai.blog.hu/2012/06/03/kepek_3358
A kész takaróról jelenleg nem találom a képeket, de amint meglesznek pótolom őket, ide lesznek feltöltve, ennek a szövegnek a helyére!

Édesanyámnak egy hónapokig készült hímzett párnát (azt hiszem egész pontosan varrotast) adtam ajándékba. Egyszerűen gyönyörű lett, de akinek egy kis abroszt sincs türelme kivarrni, az egy ilyenbe ne kezdjen bele, mert sohasem fogja befejezni és az sem mellékes információ, hogy rengeteg pamut kell hozzá egyetlen színből (általában piros, esetleg kék, zöld, barna). Egy szó mint száz, csak erős idegzetűek figyelmébe ajánlom :D 16_1.JPGHiába kezdtem el hamar készülődni a karácsonyra, hiába horgoltam már szeptemberben az első terítőket, volt akinek csak annyira jutott időm, hogy egy papírból font karácsonyfát készítsek, de szerencsére mind nagyon örültek neki, hisz gondoltam rájuk és ez a lényeg. Szóval mama, keresztanyum, a barátom apukája és két barátom is ezeket kapta tőlem, bár a képről egy fa már hiányzik, de van helyette karácsonyi díszítés ^^ 17_1.JPGAz egyik barátom rendelt tőlem a barátnőjének egy szív alakú párnát, amire rá kellett hímeznem a lány nevét. Nagyon szeretek ilyen párnát kötni, mert gyorsan kész van, egyszerű és szép és persze mindig nagyon örül neki, aki kapja :) 145.JPGValamelyik blogon láttam, hogyan kell kiürült kartondobozból (gabonapelyhes, bonbonos a legmegfelelőbb) ajándéktasakot készíteni maradék csomagolópapír segítségével és amint elolvastam azonnal hozzá is láttam. Miután maga a tasak kész volt szépen kidíszítettem, lyukasztóval megcsináltam a fogantyúk helyét, amiket ezután horgoltam meg úgy, hogy ne tudjanak elmozdulni és íme a végeredmény, amit sohasem lesz szívem odaadni senkinek, annyira szép lett:18_1.JPGLegutóbb egy párnáról nem írtam, amiről szerettem volna, hiszen nem karácsonyi ajándékként készült, de valahogy kimaradt. Már-már gyerekesen egyszerű virágos mintát terveztem rá vidám színekkel. Nekem a tavaszt idézi, ami már itt kopogtat a küszöbön hála az égnek :) Imádom a hóesést, de a hónapokon át tartó szürkeséget napsütés nélkül nem bírom elviselni. A párnát egy szomszédomnak hímeztem egy telefonért cserébe, amiért nem volt hajlandó pénzt elvenni, így ki kellett találnom hogyan "fizessem meg" a "tartozásom". Jó ötletnek tartottam,  hiszen mindenki szereti csinosítani az otthonát, miért utasítana vissza akkor egy ilyen szép és vidám párnát? :)11_1.JPG A következő postról előjáróban szeretném elmondani, hogy tele lesz újdonságokkal, mert még sosem horgoltam könyvjelzőket, de mostanában rákaptam. Kettő már kész van és még lesz egy pár, ha az időm engedi és nem találok ki mást, mert az nálam egy pillanat műve. Ilyen tekintetben igazi művészlélek vagyok, egyik kötésből a másik horgolásba, abból pedig a következő hímzésbe ugrok és fordítva és összevissza mindenféle lehetséges variációban, de ha rajzolni van kedvem, akkor rajzolok. Jut eszembe, mindenképpen tervezek egy postot írni majd a rajzaimról is, amik jól sikerültek, csak jussak is el addig egyszer :)

A lényegre visszatérve: könyvjelzőkre, széktakarókra és párnákra számíthattok a közeljövőben, a távolabbiban pedig rajzokra is. Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket :)

Jó olvasást és szép estét kívánok nektek tündérkék!

Viki

facebook karácsony pénztárca ajándék gift újrahasznosítás heart baba kötött virágok baby crochet tündérkert recycle párna horgolt hímzés hímzett flowers mobiltartó babatakaró chrismas knitting knit knitted pillow crocheted kötött díszpárna horgolt takaró kötött szív handwork crocheting baby blanket crocheted blanket blanket nagyinégyzet hímzett pénztárca hímzett mobiltartó horgolt terítő

süti beállítások módosítása