Képek

Sziasztok!
Szinte végszóra, de itt vagyok és már mutatom is nektek a képeket, amiket múlthéten megígértem :)
A blog szünetelése alatt az első munkám amit készítettem egy kör alakú játék volt. Egyszerűen elkészíthető, mégsem jutott eszembe magamtól megcsinálni, szükségem volt az ihletre, amit netezés közben meg is kaptam szerencsére. Két kört kell mindössze horgolni és 4 T alakot, ami értelemszerűen a testét és a kezét/lábát adja ki, aztán ízlés szerint hímzünk neki szemet szájat, kitömjük, összevarrjuk és kész is! A végeredmény pedig egy nagyon aranyos játék, nézzétek csak meg :)
A második dolog amit készítettem egy doboz SZÓRÓLAPOKBÓL! Már régóta gyűjtögettem itthon a szórólapokat, hogy elvigyem majd a szelektív gyűjtőbe őket, de láttam egy videót youtube-on és muszáj volt kipróbálnom! Ha jól emlékszem kb. 5 szórólapot sikerült elfogyasztanom a munka során és rengeteg dobozragasztót, amit viszont negatívumaként hoznék fel a technikának, mert nem vagyok meggyőződve róla, hogy a cellux mértéktelen használata jót tesz a környezetnek, ráadásul a végén már iszonyodtam a hangjától ahogy elengedi a gurigát, de végülis újrahasznosítottam! Én! a saját két kezemmel! szóval nagyon lelkes voltam, annyira hogy a végén még 1 doboz készült, de csak az egyikről van képem, mert szinte egyformák, íme:
Újrahasznosítás után egy virágos-csíkos párnát kötöttem az egyik osztálytársamnak ajándékba. Ha megnézitek a képet, sejteni fogjátok, hogy mennyi macera volt a virágos felével, de szerintem nagyon szép lett és az osztálytársam is örült neki :)
A most következő 3 kép egy napon készült, én pedig már nem emlékszem, mit kezdtem el korábban, így tetszés szerinti sorrendben fogok róluk mesélni nektek :D
Hozzáfogtam egy nyári tophoz, aminek még az elejére sem volt elég teljesen a pamut, pedig súlyra annyi volt, amennyit a könyv írt, hogy kelleni fog. Mutatok képet róla, hogy hogy nézett ki amikor elkezdtem csinálni, azóta viszont már visszabontottam, hogy mi lett belőle, lentebb látni fogjátok azt is :)
Nagymamám szerette volna ha kötök neki egy sálat, amit el is kezdtem, de a pamut itt is kevésnek bizonyult, így született meg belőle ez a kis ünnepélyes tarisznya, mert már nem volt szívem lebontani ami elkészült:
Az egyetlen munka ami úgy sikerült ahogy terveztem a 3 kép közül, az egy kislánytáska, amit maradékpamutokból készítettem. Éppen ezen a héten sikerült eladnom egy anyukának, akitől azóta megkaptam a fülest, hogy nagyon tetszett a táska a kislányának, ráadásul megkért, hogy kössek egy másik táskát is! :)
A gyerekeknél maradva, jött az ihlet, hogy tavaly kötöttem egy babát, Hüvelyk Matyit (a régebbi olvasók biztos emlékeznek rá) és itt az ideje egy újabb babát kötni. Vagyis inkább egy macira gondoltam, de nem sikerült a fülét szépen felhorgolni, így egy néger baba lett belőle, akit Pénteknek neveztem el és egyeltalán nem bánom hogy így sikerült, mert nagyon viccesen néz ki :D
És még mindig a gyerekekhez kapcsolódóan, elkezdtem horgolni maradékpamutokból egy nagyikockás takarót, de a munka félbe maradt, mert nincs olyan színem amivel folytatni szeretném és még nem sikerült beszereznem sem :( Mindenképpen szeretném befejezni, de egyenlőre szünetel, ebben az állapotában, illetve helyesbítek, egy kék blokk is van már rajta azóta hogy a kép készült:
Visszatérve az újrahasznosításhoz, a következő kreálmányom egy hamutartó volt, sörös dobozból hajtogatva, bár én nem dohányzom és nem is sörözök csak ritkán, de ezt is muszáj volt kipróbálnom :D Könnyű elkészíteni, de előre szólok, hogy nagyon kell vigyázni, hogy közben meg ne vágjátok a kezeteket! Szóval, le kell vágni a doboz tetejét, majd bevagdosni a doboz oldalát tetszőleges magasságig ujjnyi vastag csíkokra, amiket aztán egymásra hajtogatunk. Volt hozzá képem, de a végén úgy fejeztem be, ahogy tudtam, mert a kép alapján nem láttam rendesen mit kell csinálni vele és tovább sem tudok adni egy pontos utasítást, hogyan fejezzétek be, mert fogalmam sincs hogy magyarázzam el én mit csináltam vele, de a kép talán nyújt egy kis segítséget :)
Az osztálytársam, akinek a virágos párnát kötöttem, megkért, hogy kössek a barátjának egy cicás párnát, ami így sikerült:
Végül amit mutatni szeretnék, egy korábbi munkám, új köntösben. Emlékeztek még a kendőkre amiket télen kötöttem? Nos a kicsit lebontottam és rojtot csináltam belőle a nagyra és megpróbáltam csinálni róla egy normális képet, mert csak úgy simán kiterítve nem tetszett. A fotóalany én voltam, de a lényeg nem én vagyok, hanem a kendő mint mondottam, de így a nyakamban viselve sokkal jobban mutat, mint magában, nem?
Nem tudom még mikor írok megint, de megpróbálok jövőhéten újra jelentkezni! Minden jót kívánok addig minden Kedves Olvasómnak :)
Üdv, Viki