Tündérkert

2013\07\19

Újra itt! :) Part 1.

Kedves Olvasóim!

Rég nem jelentkeztem , aminek megvan a maga oka, de most megújult erővel itt vagyok! Legelső hírem, hogy létrehoztam a blog számára egy Facebook oldalt, amit a következő linken érhettek el:

http://www.facebook.com/Tunderkert.viki

Egyenlőre azonban gyerekcipőben jár az oldal, bár még a blog sem igazán nőtte ki magát, de haladni kell a korral és már egy ideje úgy látom, aki nincs fent a Facebook-on, az nem is számít élőnek, hát most már a  Tündérkert él és élni is fog Kedves Olvasóim! :) Szeretnélek titeket mindennap meglepni majd valamivel az oldalon, egy-egy ötlettel, mások alkotásaival, amik valamiért elnyerték tetszésemet,  hasznos videókkal és stb. Lehet, hogy  zenével is fogok nektek szolgálni, hiszen imádok zenét hallgatni, bár nem tartom valószínűnek, hogy mindenki
tetszését elnyerné, ha fémzenét linkelgetnék nektek, pedig ez is én vagyok  ;) Szóval tervek azok vannak, több is mint amennyit említettem, csak még nem tudom hogyan valósítom meg őket...

Mivel a blogra több mint egy éve nem írtam, ezt a lemaradást úgy döntöttem négy részletben fogom bepótolni, úgy, hogy egy héten egy részletet osztok meg veletek. Ebben a részben szeretném sorra venni a tavalyi év nyarán készített munkáimat.

Elsőként itt van ez a szerintem nagyon aranyos békás párna, amit az egyik barátnőm kért tőlem. Magát a párnát kötöttem, a békát pedig hímeztem, hímző pamut 4-es szálával, mert kötősből már elfogyott a zöldem. Mondanom sem kell, igencsak megfogyatkozott a hímző pamut is, de megérte, mert szép lett :) 2.JPGAkinek tetszik a béka erről a képről lenézheti a mintát. Eredetileg azt hiszem keresztszemes mintaként találtam rá, de én már megtanultam hogy kötésnél is hasznosítható épp úgy mint az egyszerűbb goblenek mintája (bár aki elég elvetemült hozzá kipróbálhat egy 32 színből álló legalább 500*500 szemes mintát is felhímezni kötött alapra, de hamar  abba fogja hagyni azt hiszem :D )béka.jpgA következő képen egy kötött gyerek táskát szeretnék mutatni nektek, melynek egyik oldalát szívecskékkel, másik odalát pedig csíkokkal díszítettem. A pántjához először horgoltam fehérrel egy egyráhajtásos pálcákból álló csíkot majd ezt horgoltam körbe piros láncszemekkel.3.JPGEzen a képen csupán a legyező minta gyakorlásának az eredményét láthatjátok. Sálat szerettem volna készíteni, de kevés lett a pamut, így egy táskát hajtogattam belőle, arról később fog szó esni, mert nem rég kapott el az ihlet, hogyan alakítsam át és nem akarok előreszaladni :)4.JPGA legyezőminta nagyon egyszerű és elég hozzá egy szín is, ha nektek úgy tetszik. Egy kis segítség hozzá: IMG_3321.JPGTavaly nyáron készült munkáim sorát ez a kék színekből összeállított patchwork párna zárja. Találtam egy nagyon jó kötéses könyvet a könyvtárban, abban voltak hozzá mintaleírások, illetve az alapmintákat ismertem. 5(2)_1.JPGA képen segítségképp megszámoztam az egyes mintákat és itt találhatók azok leírásai:
1. Lustakötés, általában így tanuljuk a kötést, simára sima szem végig minden sorban.
2. Rizsminta, 1 sima 1 fordított szem váltakozása úgy, hogy a következő sorban a simára fordítottat, a fordítottra pedig simát kötünk.
3. Csíkozott minta, ezt saját belátásom szerint készítettem, úgy,  hogy lusta és sima kötést váltogattam X soronként.
4. Létraminta, ezzel sajnos be fogok fürödni, mert a leírást nem találom akárhogy keresem, de az biztos, hogy csak sima és fordított szemek váltakozásával kell kialakítani, semmi extra nincs benne :)
5. Kockás minta, ez mellé viszont csatolom a képet lentebb!
6. Simakötés, ami 1 sima 1 fordított váltakozása úgy, hogy minden sorban simát kötünk a simára és fordítottat a fordítottra.
Nagyon fontos hogy a kockákat külön külön kell elkészíteni, aztán jöhet az összedolgozás olyan módon, hogy két egymás mellé kerülő kockát színével befelé fordítva összefogunk és a közös oldalt összevarrjuk/horgoljuk, kinek hogy tetszik, aztán ezeket a 'blokkokat' varrjuk egymáshoz hasonló módon.
A kockás mintához itt egy kép segítségként a vállalkozó szelleműeknek: IMG_3298.JPGEzzel el is érkeztem a mai bejegyzés végéhez, a következővel jövőhéten jelentkezm, amiben a tavaly őszi-téli munkáimat fogom nektek bemutatni :)

Jó olvasást kívánok mindenkinek és szép napot!

Viki

táska facebook kötött béka crochet tündérkert patchwork párna horgolt bag knitting knit knitted pillow crocheted kötött díszpárna kötött párna handwork crocheting kötött táska kagylóminta

2012\06\03

Képek

Sziasztok!
Szinte végszóra, de itt vagyok és már mutatom is nektek a képeket, amiket múlthéten megígértem :)
A blog szünetelése alatt az első munkám amit készítettem egy kör alakú játék volt. Egyszerűen elkészíthető, mégsem jutott eszembe magamtól megcsinálni, szükségem volt az ihletre, amit netezés közben meg is kaptam szerencsére. Két kört kell mindössze horgolni és 4 T alakot, ami értelemszerűen a testét és a kezét/lábát adja ki, aztán ízlés szerint hímzünk neki szemet szájat, kitömjük, összevarrjuk és kész is! A végeredmény pedig egy nagyon aranyos játék, nézzétek csak meg :)
A második dolog amit készítettem egy doboz SZÓRÓLAPOKBÓL! Már régóta gyűjtögettem itthon a szórólapokat, hogy elvigyem majd a szelektív gyűjtőbe őket, de láttam egy videót youtube-on és muszáj volt kipróbálnom! Ha jól emlékszem kb. 5 szórólapot sikerült elfogyasztanom a munka során és rengeteg dobozragasztót, amit viszont negatívumaként hoznék fel a technikának, mert nem vagyok meggyőződve róla, hogy a cellux mértéktelen használata jót tesz a környezetnek, ráadásul a végén már iszonyodtam a hangjától ahogy elengedi a gurigát, de végülis újrahasznosítottam! Én! a saját két kezemmel! szóval nagyon lelkes voltam, annyira hogy a végén még 1 doboz készült, de csak az egyikről van képem, mert szinte egyformák, íme:
Újrahasznosítás után egy virágos-csíkos párnát kötöttem az egyik osztálytársamnak ajándékba. Ha megnézitek a képet, sejteni fogjátok, hogy mennyi macera volt a virágos felével, de szerintem nagyon szép lett és az osztálytársam is örült neki :)
A most következő 3 kép egy napon készült, én pedig már nem emlékszem, mit kezdtem el korábban, így tetszés szerinti sorrendben fogok róluk mesélni nektek :D
Hozzáfogtam egy nyári tophoz, aminek még az elejére sem volt elég teljesen a pamut, pedig súlyra annyi volt, amennyit a könyv írt, hogy kelleni fog. Mutatok képet róla, hogy hogy nézett ki amikor elkezdtem csinálni, azóta viszont már visszabontottam, hogy mi lett belőle, lentebb látni fogjátok azt is :)
Nagymamám szerette volna ha kötök neki egy sálat, amit el is kezdtem, de a pamut itt is kevésnek bizonyult, így született meg belőle ez a kis ünnepélyes tarisznya, mert már nem volt szívem lebontani ami elkészült:
Az egyetlen munka ami úgy sikerült ahogy terveztem a 3 kép közül, az egy kislánytáska, amit maradékpamutokból készítettem. Éppen ezen a héten sikerült eladnom egy anyukának, akitől azóta megkaptam a fülest, hogy nagyon tetszett a táska a kislányának, ráadásul megkért, hogy kössek egy másik táskát is! :)
A gyerekeknél maradva, jött az ihlet, hogy tavaly kötöttem egy babát, Hüvelyk Matyit (a régebbi olvasók biztos emlékeznek rá) és itt az ideje egy újabb babát kötni. Vagyis inkább egy macira gondoltam, de nem sikerült a fülét szépen felhorgolni, így egy néger baba lett belőle, akit Pénteknek neveztem el és egyeltalán nem bánom hogy így sikerült, mert nagyon viccesen néz ki :D
És még mindig a gyerekekhez kapcsolódóan, elkezdtem horgolni maradékpamutokból egy nagyikockás takarót, de a munka félbe maradt, mert nincs olyan színem amivel folytatni szeretném és még nem sikerült beszereznem sem :( Mindenképpen szeretném befejezni, de egyenlőre szünetel, ebben az állapotában, illetve helyesbítek, egy kék blokk is van már rajta azóta hogy a kép készült:
Visszatérve az újrahasznosításhoz, a következő kreálmányom egy hamutartó volt, sörös dobozból hajtogatva, bár én nem dohányzom és nem is sörözök csak ritkán, de ezt is muszáj volt kipróbálnom :D Könnyű elkészíteni, de előre szólok, hogy nagyon kell vigyázni, hogy közben meg ne vágjátok a kezeteket! Szóval, le kell vágni a doboz tetejét, majd bevagdosni a doboz oldalát tetszőleges magasságig ujjnyi vastag csíkokra, amiket aztán egymásra hajtogatunk. Volt hozzá képem, de a végén úgy fejeztem be, ahogy tudtam, mert a kép alapján nem láttam rendesen mit kell csinálni vele és tovább sem tudok adni egy pontos utasítást, hogyan fejezzétek be, mert fogalmam sincs hogy magyarázzam el én mit csináltam vele, de a kép talán nyújt egy kis segítséget :)
Az osztálytársam, akinek a virágos párnát kötöttem, megkért, hogy kössek a barátjának egy cicás párnát, ami így sikerült:
Végül amit mutatni szeretnék, egy korábbi munkám, új köntösben. Emlékeztek még a kendőkre amiket télen kötöttem? Nos a kicsit lebontottam és rojtot csináltam belőle a nagyra és megpróbáltam csinálni róla egy normális képet, mert csak úgy simán kiterítve nem tetszett. A fotóalany én voltam, de a lényeg nem én vagyok, hanem a kendő mint mondottam, de így a nyakamban viselve sokkal jobban mutat, mint magában, nem?
Nem tudom még mikor írok megint, de megpróbálok jövőhéten újra jelentkezni! Minden jót kívánok addig minden Kedves Olvasómnak :)
Üdv, Viki

játék cica ajándék újrahasznosítás baba doboz toy párna takaró bag kötött játék babatakaró pillow kötött baba kötött párna kötött kendő blanket nagyikocka sörös doboz kötött táska

2012\05\27

Viki kézimunkái -> Tündérkert

Sziasztok!
Ígéretem szerint ma újra jelentkezem! Úgy gondoltam, hogy elmesélem, miért hagytam ki ilyen sok időt, miért változtattam meg a blog nevét és megmutatom az utóbbi hónapok alatt elkészült munkáimat, de úgy döntöttem, egyenlőre csak mesélek, a képekkel pedig jövőhéten érkezem, szóval akit csak az érdekel, még várnia  kell egy kicsit, bocsi :)
Szóval, miért is változtattam meg a blogom nevét?
Az első ok nagyon egyszerű, mégpedig az, hogy sokan félreértelmezték a blog tartalmát a nevéről ítélve és ezt a későbbiekben szeretném elkerülni :)
A második okot kicsit hosszadalmasabb kifejteni. Ebben a tanévben Marketing-és reklámügyintéző képzésen vettem részt a suliban, ahol érettségiztem. Év elején az első feladataink közt az szerepelt, hogy alapítsunk egy képzeletbeli céget, amivel aztán év közben különböző feladataink voltak, pl.: megtervezni a logóját, szlogenjét, szórólapokat készíteni, sőt egyszer egy kezdetleges reklámfilmet is kellett csinálni, majd ha lesz rá érdeklődés, mesélek a feladatokról részletesebben is ;)  Tehát az én képzeletbeli cégem a Tündérkert nevet kapta tőlem, egyrészt, mert tündér mániás vagyok, másrészt, mert a házi tündérekre szerettem volna vele asszociálni, hiszen, aki imád kötni, vagy egyéb, mi más lehetne mint egy házi tündér? :) A cég tevékenysége valamelyest kapcsolódott a blog témájához, mert azt találtam ki, hogy mindenféle kézimunka kelléket (tűk, pamutok, stb.) fogok forgalmazni, továbbá kézzel készített kollekciókat (ruha, lakástextil, játékok, stb.), előnyomott terítőket, faliképeket (bármilyen hímzésfajtához) és könyveket is a témában, sőt még egy olyan extra szolgáltatásom is volt, hogy hetente egy délután szakkört tartottam azoknak, akik szeretnének megismerkedni valamelyik technikával. Jó kis elképzelés nem? :) Talán egyszer valóra válthatom, addig is a Tündérkert itt él tovább, hiszen úgy gondolom, megfelelő neve lesz a blogomnak is ezentúl :)
De hogy ne csak a hosszú mondatok  tömkelegén kelljen keresztülrágnotok magatokat, megmutatom nektek eme képzeletbeli cég logóját és az általam legjobbnak vélt órai munkámat, amit az évben készítettem, remélem tetszeni fog.
A cég logója, névvel és szlogennel (szerettem volna a blognál is alkalmazni a logót, de nem tudom hogy kell, ha valaki tudna segíteni, nagyon szépen megköszönném! annyit sikerült megoldanom hogy a profilképemként mindenki a logót fogja látni, de az úgy nem az igazi :/ )
Szerintem a legjobb munkám, a karácsonyi szórólapom, jó képeket találtam hozzá és az akciókat is jól kitaláltam úgy gondolom :)
Csillapítva azok kíváncsiságát, akiket érdekel miért nem jelentkeztem, a legfőbb indok az volt, hogy a karácsony előtti hajrá után kicsit pihentetni akartam a kötést, aztán itt volt még a szakképzés is meg az, hogy elszomorított, hogy én ugyan a statisztikában látom, hogy azért van olvasója a blognak, mások mégsem látják, mert nem igazán van látszata. De semmi baj, hiszen még eléggé gyerekcipőben jár a blog, nem is várhatnék többet, viszont a jövőben ezen változtatni szeretnék, remélem sikerülni is fog :)
Jövőhéten újra jelentkezem a képekkel, addig is minden jót nektek!
Üdv, Viki
 

tündérkert új név

2012\05\21

Coming soon :)

Sziasztok!

Bocsánat a hosszas kimaradásért, de már nem kell sokat várnotok! Terveim szerint a héten jelentkezem egy új, érdembeli bejegyzéssel, amiben megmutatom nektek miket készítettem az elmúlt hónapokban!

Mint láthatjátok a blog neve a napokban megváltozott, Viki kézimunkáiról Tündérkertre :) Sajnos az url http://www.vikikezimunkai.blog.hu maradt, de annyi baj legyen. A következő bejegyzésben azt is elmesélem miért változtattam meg a blog nevét, addig is jó böngészést az oldalon :)

Üdv, Viki

2011\12\20

Születésnap, karácsonyi ajándékok

Kedves látogatók!

Végre eljött a téli szünet, már csak 4 nap van karácsonyig és én minden munkával elkészültem, méghozzá időben! Időközben elmúltam ám 20 éves, már, elég vicces, egészen 20 napja :D Édesanyám  nagyon finom csokitortát sütött  nekem, sajnos nem készültek róla túl jó képek, de szeretném megmutatni nektek:

Visszatérve a karácsonyhoz, a barátom munkatársa megkért, hogy kössek 3 díszpárnát neki és 2 osztálytársam is megkért, hogy kössek nekik, az egyikük 3 pár kesztyűt, a másikuk pedig szintén egy párnát kért, amit karácsonykor szeretnének átadni szeretteiknek. Íme az elkészült munkák:

Kárómintás, nagy díszpárna, a szülőknek
Kötés közben rettenetes dolog történt, elfogyott az eredetileg kiválasztott pamut és a boltban sem volt már belőle, nem is rendelt nekem az eladó, mondván, hogy majd jövőre... szerencsére megoldottam a problémát egész könnyen, akiknek eddig mutattam észre sem vette a különbséget :D

Cica-Vettel-Red Bull mintás díszpárna, a testvérnek
Nem vagyok teljesen megelégedve a cicával, le kellett volna ülnöm és saját mintát rajzolni és nem egy újságból kinézni, hogy igazán szép legyen, de azért így sem lett olyan vészes, igaz? Csak én vagyok maximalista... :)

Videoton-os párna, a barátnak
Ezt a párnát már mutattam, az ismerősöm szeretné megviccelni vele a barátját és egyben kedveskedni is neki a kedvenc focicsapatának címerével. Nem volt nehéz megkötni, inkább a szavak hímzése jelentett gondot, elég sokáig elidőztem velük, de végül csak elkészült :)

Kesztyűk, a keresztgyerekeknek (Vivinek, Vikinek és Tominak)
Nem volt nehéz megkötni őket, de hagy hívjam fel a figyelmetek valamire, ha gyerek kesztyűt köttök (bár a felnőtt kesztyű is elég szűk...) sose varrjátok össze mielőtt rá nem hímzitek a mintát, amit szeretnétek, mert rémálom mire elkészül! Tapasztaltam az első párnál, aztán tanultam a  hibámból :D

"Szeretlek"-es párna, a barátnak
Egyszerű, semmi extra, piros színű, simán kötött párna, az elejére a "szeretlek" szó ráhímezve, 2 nap alatt készültem el vele :) 

Mindezek mellett a saját karácsonyi ajándékaimat is elkészítettem, de nem szeretnék idő előtt "lebukni", így ameddig át nem adom őket, addig nem teszek fel róluk képet, remélem megértitek :)

Nagyon várom már a karácsonyt, kíváncsi vagyok, hogy örömet szereznek e majd az ajándékaim és persze arra is kíváncsi vagyok, hogy én mit kapok ^^
Jó lesz együtt lenni a családdal és jó lesz már finom halászlével, süteménnyel jól lakva mesét nézni egész délután/este a karácsonyfa mellett és megpróbálni még magamba tömni 1 marék szaloncukrot, ami már sehogy sem kívánkozik lemenni :D
Szeretném, ha legalább arra a pár napra a hó is leesne , mert számomra úgy az igazi a karácsony, ha van hó :)

 

 

Békés, boldog és ajándékokban gazdag karácsonyt kívánok mindenkinek!

 

 

 

Karácsony után újra jelentkezem az ajándékok fényképeivel!

Üdv, Viki

születésnap karácsony cica ajándék macska gift torta cat kötött kesztyű videoton red bull párna hellókarácsony chrismas knit pillow kötött párna kötött keszytű kárómintás párna

süti beállítások módosítása