Tündérkert

2013\12\31

Karácsonyi ajándékok és egyebek I.

Kedves Olvasóim!

Idei utolsó bejegyzésem írva akaratlanul is visszatekintek az elmúlt egy évre és látom, hogy van értelme csinálni ezt az egészet. Itt a blogon ugyan nem tudom számon tartani hányan követtek, de a nyáron létrehozott facebook oldal segítségével már pontosabb képet kaptam arról, hogy hányan érdeklődnek a munkáim iránt. Az oldalnak mostanra 93 kedvelője van (!), ami számomra nagy szó és ha elérné a 100-at egy hétig a felhők fölött járnék, de addig is minden lelkes követőmnek szeretném megköszönni a támogatást, amit nyújtanak nekem érdeklődésükkel és a pozitív visszajelzéseket is!

Remélem kellemesen telt a karácsony, az évet pedig fergeteges bulizással fogjátok búcsúztatni, de legalábbis jó hangulatban :)

Lassan rátérek a lényegre: a képekre. Nagyon sok dolgot készítettem szeptember óta, sőt, volt ami abból a bejegyzésből is kimaradt amit utoljára írtam, így két részletben szeretném behozni a lemaradást. Ez a bejegyzés leginkább az egyebekről fog szólni, de mégsem írhatom úgy a címet, hogy egyebek és karácsonyi ajándékok, így kissé fordított sorrendet követek, de a dolgok időrendileg ilyen sorrendben készültek és én ahhoz szeretném tartani magam :)

Még tavasszal kért meg egy ismerősöm, hogy a nővére születésnapjára készítsem el az a párnát. Sima kötéssel készült és egyszerű szemutánzó öltéssel hímeztem rá a feliratot, így 1-2 nap alatt sikerült befejeznem :)1.JPG
Nyáron fejeztem be ezt a táskát, amit már korábban láthattatok félkészen, akkor még nem volt pántja, de itt nyaralt az unokahúgom és annyira megtetszett neki, hogy addig rágta a fülem, míg végül be nem fejeztem neki. Örülök, hogy  nem hagyott vele békén, mert azóta, ha jön, mindig a vállán van, tehát szereti hordani és ezt jó látni :) A pántot végtelenül egyszerű módon X db láncszem elkészítésével készítettem, amikre egyráhajtásos pálcák kerültek 1-1 szem kihagyással közöttük. Mutatok egy képet, amin még félkész volt és amin végleges formájában láthatjátok, bár nincs közte nagy különbség... ^^ IMG_3178.JPG2_1.JPG
Szintén unokahúgom unszolására fejeztem be ezt a táskát, ami egy sálból készült. Igen, egy sálból! Megvan a maga technikája, hogyan hajtogattam össze, de már  nem tudnám elsőre megcsinálni :D Láthattatok már erről is képet még sál korában, ezen gyakoroltam először a legyező minta készítését, ami azóta is az egyik kedvencem a nagyikocka mellett :) Ennek a táskának csak annyi volt a hiányossága, hogy a bélés nem volt teljesen bele varrva, hamar kész lettem vele. Unokahúgom mamájának annyira megtetszett, hogy lenyúlta tőle, és azzal szaladgál mindenhova, ha nem kell sok mindent magával vinnie, én pedig örülök, hogy jó helyre került és nem a szekrényben porosodik a kezem munkája :)IMG_4231.JPG3_1.JPG
Még egy dolog van ami unokahúgomhoz fűződik, mégpedig egy mobiltartó, amit ő kezdett el kötni, de nekem kellett befejezni mert elunta, a szemek pedig kezdtek horribilis számúra növekedni :D Mivel kezdő fokozatra kapcsoltunk lassú kötéssel készült, a masnit pedig úgy csináltam hogy tekertem a kezemre egy adag pamutot, elvágtam, masniszerűre formáztam a szál mindkét végének kihúzásával és középen nem megkötve van, hanem ott a varrás, amivel a tokhoz erősítettem. Ez így egy kicsit értelmetlennek tűnhet, de ha elkezdetek kísérletezni rájöttök mit próbálok elmagyarázni ;) 4_1.JPG
Nagymamám névnapjára egy patchwork technikával (foltvarrással) készült párnát adtam ajándékba. Nagyon nehéz volt megcsinálni úgy, hogy még sohasem próbáltam, ráadásul elnéztem a mintát és a középső háromszögeknek nem is úgy kellene állniuk, ahogy azt majd a képen látjátok, de aki nem tudja milyen mintáról készítettem sosem fog rájönni erre a "kis" hibára. A lényeg pedig az, hogy mama nagyon örült neki :)5_1.JPG
Még nyáron kaptam egy megrendelést az egyik volt osztálytársamtól, aki egy Pocak bábot, egy hímzett mobiltartót és egy hímzett pénztárcát szeretett volna elkészíttetni velem. Bábot még nem készítettem, lövésem nem volt, hogyan alakíthatnám ki a száját, így megbeszéltük hogy nem fontos kimondottan kézbábnak lennie, ki is tömhetem mint egy sima játékot. Az arcánál kicsit féltem hogy fog sikerülni, de kimondottan kreatív órámban kezdtem ráhímezni, amit kell szóval  a végén még én is meglepődtem milyen jól sikerült a számításaimhoz képest :D A mobiltartó és a pénztárca mintáját 1-1 meglévő terítő (pontosabban abrosz) mintájáról rajzoltam át, a monogram és a keresztnév pedig saját elgondolás alapján készült. Sajnos a varrógépem vastag anyagokhoz nem való, így az összeállításhoz a szomszédom segítségét kellett kérnem, de szerencsére szívesen kisegített vele, így minden elkészülhetett az osztálytársam nagy örömére :) Mutatnám egymás után Pocakot, a mobiltartót és a pénztárcát:6_1.JPG7_1.JPG8_1.JPG
Az egyik barátnőm születésnapja szeptemberben volt és én akkor kezdtem el kipróbálni egy horgolt terítő mintát melírozott kék fonal dupla szálával készítve, hogy egészen pontos legyek. A végeredmény gyönyörű lett és készülve a szülinapi bulira úgy döntöttem neki adom ajándékba, hiszen tudom, hogy úgy is kék mániás, nem lőhetek bakot vele. Amikor odaadtam az volt az első kérdése, hogy mért nem csináltam mellé még legalább 7 darabot, hogy egy egész garnitúrája legyen?! Szóval így esett, hogy karácsonyra kapott tőlem még egy ugyanilyet, de többet már sajnos nem fog, mert elfogyott a hozzávalóm :D9.JPG
Ősszel megtaláltam egy abrosz garnitúrát, amit hol elkezdtem hímezni, hol abbahagytam, ide-oda rakosgatódott, ilyen színnel is lett varrva meg olyannal is és még volt kettő teljesen kivarratlanul. Elhatároztam hogy befejezem és megkérem az egyik rokonomat aki tud riselni, hogy csinálja meg és ha időben kész lett volna szerettem volna odaadni anyának a névnapjára, vagy szétosztani párokban karácsonyra, de már nem vállal munkát a rokonom, mert nem látja olyan jól  mint régen, így ugyan kihímeztem, de nem nyerte el végleges formáját egy sem. A terítők tarkasága pedig a fent említett okokból ered, nehéz úgy azonos színűre hímezni valamit, hogy legalább egy darab mindig el van bújva valahova, ami mintául szolgálhatna :D A képen régebbi hiányosságom is szeretném pótolni, mert a többi terítő már rég készen van, ezeken tanultam hímezni, de még egyszer sem mutattam meg nektek és szintén hiányzik róluk a riselés. Remélem egyszer lesz rá pénzem, hogy valakivel megfizettethessem a riselésüket és elkészülhetnek teljesen :/10.JPG
Nos, bejegyzésem végéhez érve, remélem kellemesen telt a karácsonyotok és szeretnék nektek Békés, Boldog Új Évet Kívánni! Jövőre is szeretném, ha követnétek a blogot és a facebook oldalt, ahol amikor időm engedi, ha nem is saját, de hasznos ötleteket osztok meg veletek és amikor még több időm van újabb és újabb bejegyzésekkel jelentkezem :)

Ez a tündér teljesíti mindenkinek egy kívánságát, ha pontban éjfélkor kértek tőle valamit az elkövetkezendő évre vonatkozóan :)
BÚÉK még egyszer kedves tündérkék!

Viki

táska facebook pénztárca ajándék gift buék kötött pocak crochet tündérkert patchwork párna horgolt hímzett bag mobiltartó terítő chrismas knitting knit knitted pillow crocheted kötött párna handwork crocheting kagylóminta pocak báb hímzett pénztárca hímzett mobiltartó horgolt terítő hímzett terítő

2013\09\08

Újra itt! :) Part 5.

Kedves Olvasóim!

Majdnem 1 hónapot késtem ezzel a bejegyzéssel, de elég hosszú volt az augusztus. Munkát kerestem, papírokat intéztem, nálam nyaralt az unokahúgom, Depresszió koncerten voltam, érkezett egy megrendelésem és egy terítő szettet is be akartam fejezni, hogy biztosan kitudjam riseltetni mire szeretném elajándékozni.

Előzőleg azt ígértem, hogy a legutóbb elkészült munkáimat mutatom be, ez így is lesz, de előbb hagy reklámozzam a blog Facebook oldalát egy kicsit, melyet az alábbi linken érhettek el:

https://www.facebook.com/Tunderkert.viki

Mivel nem foglalkoztam sem a bloggal sem az oldallal, ezért érthető módon, még mindig 'csak' 79-en kedvelik, de lesz ez  még így se :)

Szeretném még megmutatni a Depresszió frontemberével, Halász Ferivel készült közös képünket, melyet a kazincbarcikai Color Fesztivál keretein belül megtartott fergeteges koncertjük után készítettünk. Ez volt az első Depresszió koncertem, de remélem nem az utolsó hisz évek óta rajongok a zenekarért :) IMG_8233.JPG
Elsőként egy egyszerű újrahasznosítási tippet mutatok nektek, amit ti is megcsinálhattok egy üres gyümölcsleves/tejes doboz és némi maradék csomagolópapír birtokában, mégpedig egy tolltartót. Úgy szoktam csinálni, mivel már többet is készítettem, hogy méretre vágom a dobozt, általában egy éles késsel, de ha nektek ollóval könnyebb, azzal is lehet, aztán beragasztózom a doboz minden oldalát és belül is egy kicsit, hogy a papír, amit visszahajtok megtapadjon és már lehet is csomagolni. Mikor fent van a csomagoló még vonalzóval elszoktam igazítani, kisimítom, hogy véletlenül se legyen felgyűrődve vagy hólyagosodva a papír. Íme a végeredmény:17.JPGA következő képen egy ismerős párnát láthattok, mert már csináltam egyet ezzel a mintával, csak akkor laposöltéssel hímeztem ki, ezen pedig láncöltéssel van. Az előzőt a barátnőm születésnapjára készítettem, ezt pedig végül az egyik barátomnak ajándékoztam, szintén a születésnapjára. Természetesen mindketten nagyon örültek neki :) 18.JPGA varrás még nem nagyon megy, de próbálkozom, ennek eredménye egy mezből újrahasznosított textil szatyor lett, amit apukám azóta is imád magával hurcolni, amikor vásárolni megy, szóval lehet hogy nem profi munka, de a célnak tökéletesen megfelel. A varrása közben jöttem rá, hogy kötényt is tudok varrni, ugyanis mikor kész voltam az egyik oldallal, már a füle is rajta volt, azt hiszem azért hogy ne legyen útban a nyakamba akasztottam és egyszercsak megvilágosodtam. Azóta édesanyám meg is kért rá, hogy varrjak neki egy kötényt, még nem készültem el vele, de a következő bejegyzésben szerintem már meg fogom tudni mutatni hogyan sikerült.19.jpgA papírfonás az egyik  kedvenc újrahasznosítási módszerem, ezúttal egy asztali kis tálat vagy nem is tudom minek nevezzem, tárolót (?) készítettem a sajnos már csak volt munkatársam születésnapjára, mert az előző munkahelyemről elküldtek, de szerencsére most alakulóban van egy másik! Annyiban különbözik az előző ilyen munkáimtól, hogy ez most négyszögletes és az alja nem fonva van, hanem kartonalapot használtam, amit egy szép magenta színű csomagolóval vontam be. 20.jpg
Ezennel az Újra itt! sorozatom végére értem, remélem tetszettek nektek az egyes részek, sikerült ötleteket adnom, inspirációt egy-két dolog elkészítéséhez! :) A többi Újra itt részt a következő linkeken érhetitek el:

Újra itt! :) Part 1.
Újra itt! :) Part 2.
Újra itt! :) Part 3.
Újra itt! :) Part 4.

A következő bejegyzésemben (amit nem merek megígérni, hogy jövőhéten lesz, de igyekszem ^^) mutatok nektek általam készített táskát, mobiltartót, párnát és egy meglepetést is tartogatok hátra.

Jó olvasást és szép napot kívánok nektek!

Viki

táska facebook ajándék macska gift újrahasznosítás kosár star papír doboz szórólap tündérkert párna hímzés hímzett bag newspaper handwork needlework pentagramm

2013\08\10

Újra itt! :) Part 4.

Kedves Olvasóim!

Ezen a héten, 7-edikén volt a párom születésnapja, így legelőször azt szeretném megmutatni nektek, hogy  milyen "tortával" és ajándékokkal készültem neki!
A torta csokis pudingból, háztartási kekszből, meggyből és egy kevés mogyoróból állt. Először megcsináltam a pudingot, aztán a jénai alján szétoszlattam belőle egy keveset, arra került a keksz majd a meggy és így tovább amíg tartott a puding, a tetejét pedig megszórtam pirított mogyoróval. Tálaláskor frissen fújtunk rá tejszínhabot, mert nem akartam hogy összesen rajta, ha előre ráteszem. Kicsit maszatolós torta, de nagyon finom, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki! A legjobb az, hogy úgy variálhatod az alapanyagokat ahogy csak szeretnéd, tehát ha valaki a puncsos pudingot szereti, akkor olyannal készíti, ha valaki a meggy helyett inkább epret tenne bele, annak sincs semmi akadálya. Nem nagyon lehet elrontani :) IMG_7874.JPGAz egyik ajándék 95%-ban újrahasznosított füzet. A régi füzetekben megmaradt üres lapokat igazítottam össze és fűztem be. A borító egy nagyobb doboz bonbon kartonjából készült csak bevontam csomagolópapírral, belül pedig szépen megcsináltam a kasírozást is, bár az a képen nem fog látszani ^^ 
A borító mintáját egy képről próbáltam nagyjából átmásolni, amit a neten találtam. Teljes siker volt, hisz imád pókerezni :)IMG_7882.JPG A másik ajándék, az a tavaly kettőnkről készült közös kép végre bekeretezve! Tehát ez végül is a tavalyi ajándék továbbfejlesztve, amit egy kedves ismerősünk rajzolt :)IMG_7888.JPG
Pár szó a facebook oldalról: 4 fővel bővült a kedvelők száma, lassan, de biztosan elérem a következő célként kitűzött 100 kedvelőt, aztán jöhet a következő mérföldkő :) A héten újrahasznosítási tippeket osztottam/osztok meg az oldal követőivel, érdemes csatlakozni, ha te még csak a blogot látogatod  ;)
Az oldal címe: http://www.facebook.com/Tunderkert.viki

Tavaszi munkáim közt az első, egy hímzett pentagrammos párna volt, amit barátnőm születésnapjára készítettem, bár jóval később kapta meg, mert későn tudtam anyagot venni hozzá. Kartonból készítettem hozzá egy sablont, aztán 'csak' ki kellett hímeznem, de nem volt olyan egyszerű, mint gondoltam. Ahhoz hogy az átfedések jók legyenek ellenkező irányból kellett elkezdeni hímezni, mint ahogy a csillagot rajzoljuk, a körhöz pedig rengeteg segédvonalat rajzoltam az ívbe, anélkül nem is sikerült volna ilyen szépre:13.JPGA következő képen egy félkész párnahuzatot láthattok. Ez az első sárközi mintás hímzésem és, ha vannak köztetek gyakorlottabbak biztosan látják, hogy nem minden úgy van, ahogy lennie kell, de nincs hozzá segítségem, így úgy varrom, ahogy azt jónak látom :) Az biztos, hogy nagyon sok pamutot fogyasztanak el ezek a minták, mert nagyon sűrű mind. Azóta még mindig nem készültem el vele, pontosan a sűrűsége miatt ráuntam és félre tettem, de, ami késik az nem múlik, be fogom fejezni mindenképp :) 14.JPGMájus 5-én nagy dolog történt, a barátnőm és a párja örök hűséget fogadtak egymásnak! :) Ennek alkalmából varrtam nekik ezt a gyönyörű fekete-fehér goblent, ugyanúgy fekete kongré anyagra mint az előző bejegyzésben lévő goblent, tehát megint hard módban készült. A kép egy szerelmespárt ábrázol, szeretném azt hinni, hogy a szerelem városában, Párizsban, az a lámpaoszlop nagyon arra emlékeztet  :) Nagyon örültek az ajándéknak, ami  azóta már a nappalijukat ékesíti, de ezen a képen még nálam volt: 15.JPGNemcsak a goblen volt szép, hanem ők is, remélem nem fognak haragudni, hogy megosztom veletek ezt az esküvőjükön készült képet, amin sikerült elkapnom a pillanatot, és annyira aranyosak rajta, hogy hihetetlen :) orsiék.JPGA mai nap utolsó képén, azt láthatjátok, hogyan lehet egy kiürült samponos/tusfürdős/testápolós flakont feldobni és újrahasznosítani vázaként. Én egy éles késsel levágtam a tetejét, filcel felrajzoltam a mintát, amit kitaláltam rá, majd maradék körömlakkal szépen kifestettem. A végeredmény egy aranyos kis váza, aminek az aljába azért ajánlom, hogy tegyetek pár darab követ, hogy fel ne boruljon, ha kedvet kaptok hozzá és kipróbáljátok ezt az újrahasznosítási technikát :)16.JPG
Jövőhéten jelentkezem a legutóbb elkészült munkáimmal, addig is jó olvasást kívánok nektek és szép napot! :)


Viki

születésnap borító facebook esküvő póker ajándék gift újrahasznosítás torta wedding tündérkert recycle váza párna hímzés hímzett füzet gobelin szerelmespár booklet pillow vase goblen handwork needlework pentagramm sárközi hímzés

2013\08\04

Újra itt! :) Part 3.

Kedves Olvasóm!

Kicsit nehézkesen sikerült megszerkesztenem a mai bejegyzést,  mert elég zsúfoltra sikeredett a  hetem, de még időben vagyok :)  A blog Facebook oldalának kedvelői további 10 fővel gyarapodtak, ami lehet nem tűnik soknak, de én nekik is szívből köszönöm a csatlakozást! Ezen a héten kedvenc előadóimtól próbáltam meg zenét megosztani veletek az oldalon, de mondhatjuk úgy is, hogy ez csak a jéghegy csúcsa volt, mert hosszú még a sor, amit majd szeretnék folytatni, de jövőhéten úgy tervezem újrahasznosítási ötleteket fogok mutatni nektek,  nehogy megunjátok a sok zenét :)

A mai bejegyzés témája az év elején készült munkáim bemutatása, amit egy goblennel kezdek. Pontosan már meg sem tudom mondani milyen sokáig készült, de azt hiszem legalább 2 évbe telt mire befejeztem. Nagyon ügyesen fekete kongré anyagra kezdtem el úgy, hogy a minta sem volt rá előrajzolva, hanem külön a számítógépemen volt hozzá egy  kép amiről le kellett számolni hozzá a szemeket. Bevallom őszintén, hogy a keret szemek felvarrása után én egy darabig nem is  foglalkoztam vele, elment tőle a kedvem,  hisz nehéznek bizonyult, de amikor kiderült, hogy az unokatestvéremnek eljegyzése lesz és úgy döntöttem csak azért is befejezem, mert ez biztos tetszene neki! Szerencsére csak 3 színt kellett benne használnom, nem nehezítette még az is a dolgomat, így végül 2 hét alatt elkészült és tényleg nagyon örült neki :) Sajnos elég rossz  minőségű a kép amit mutatni tudok róla, mert telefonnal fényképeztem és így sikerült :9.jpgA valentin nap közeledtével úgy gondoltam, hogy készítek 2 szív alakú párnát 'LOVE' felirattal, hátha kelleni fog valakinek last minute ajándékként. (Az előző bejegyzésben mutatott sablon ezekhez készült.) Direkt nem csináltam őket teljesen egyformára, hogy, ha egy pár veszi meg mindkettőt, akkor megtudják különböztetni őket. Az egyik párnán laposöltéssel hímeztem ki, a másikon pedig láncöltéssel a feliratot. Mondanom sem kell, hogy a laposöltéses tovább készült, de a láncöltéssel is akadtak problémáim, mert a két szál mindig összecsavarodott, szokás szerint ^^ A lényeg viszont, hogy a végeredmény szép lett :) 10.jpgA következő munkám egy babatakaró volt, nem akármiből, egy pulóverből! Láttam már elég sok helyen, hogy a megunt pulóvereket újrahasznosítják, lebontják és a pamutot felhasználják valami másra, de nem volt bátorságom meg szivem szétszedni egy pulcsimat sem. Valahonnan azonban kaptunk egy csomag ruhát, amiben volt egy kék kötött pulóver ami senkire sem lett jó, na gondoltam itt az idő  kipróbálni,  hogy megy a bontás! Egy darabig elég nehezen ment, merthogy rossz irányból kezdtem el, aztán rájöttem a dolog nyitjára és ment mint a karikacsapás :) Sokat gondolkoztam, hogy mi legyen vele, aztán végülis a babatakaró mellett döntöttem, mert amit előzőleg csináltam, az sokkal kisebb lett mint szerettem volna, ehhez pedig rendelkezésemre állt, ha jól emlékszem 60 dkg pamut. A mintája nagyon egyszerű, az első sor végig egyráhajtásos pálcákból áll, a másodikban 1 egyráhajtásos pálca és 1 láncszem váltakozik, a következőkben pedig mindig úgy csináltam, hogy ahol az előző sorban láncszem volt, az felé került az egyráhajtásos pálca, a befejezésnél pedig újra végighorgoltam egyráhajtásos pálcával. Először mutatom milyen volt a pulcsi, aztán alatta láthatjátok majd a babatakarót :) pulcsi.jpg11(1).JPGMég tavaly, amikor az  Opeles kárpitot hímeztem, kaptam érte cserébe néhány előmintázott terítőt és párnahuzatot, de akkor félretettem őket későbbre. Márciusban épp nem volt semmi amit csinálnom kellett, de nem volt kedvem sem horgolni, sem kötni, így esett a választás arra, hogy a lentebbi képen látható kalocsai mintás párnahuzatot  kihímezzem. Rengeteg munkám volt vele és sok segítséget kellett kérnem a nagymamámtól, mert szerettem volna, hogy minden olyan színű legyen amilyennek lennie kell és egymás mellett is szépen mutassanak a virágok. Egyébként ez az első ilyen amit elkezdtem és be is fejeztem, eddig mindig félbehagytam a kalocsai mintás terítőket különböző okok miatt... (leginkább elfogyott a pamut vagy a kedv, de olyan is volt, hogy másba kellett belekezdenem, aztán elfelejtettem őket) De ez most itt van teljes pompájában, nekem nagyon tetszik, remélem nektek is fog :) 11.JPGAmikor közeledett az anyák napja, nagymamám pedig túl volt a tavaszi nagytakarításon megtalálta talán a legelső vagy a második abroszt, amin elkezdtem hímezni tanulni. Természetesen ez sem volt még befejezve és ide adta nekem, hogy tegyem el emlékbe, vagy ha szeretném fejezzem be. A virágok már kész voltak rajta, csak a szélét kellett volna körbecakkozni, ami mára már egy délutános munka volt, a kezdetek kezdetén viszont még napokba telt volna. Már akkor eldöntöttem, hogy mit csinálok vele mikor hazaértünk mamától. Gyorsan befejezem és anyák napjára megkapja tőlem ajándékba! Képzelhetitek mennyire örült neki, hiszen így is egy emlék volt számára, most pedig kiteheti és láthatja bárki aki bemegy hozzá és eldicsekedhet vele, hogy azt az ő unokája csinálta, akit ő tanított meg hímezni :) 12.JPGSajnos nincs több időm írni, ez a hét tényleg elég zsúfoltra sikeredett, ne haragudjatok! A következő bejegyzésben igyekszem minden munkámat bemutatni majd, amit tavasz óta csináltam, de lehet, hogy csak két részletben fog sikerülni, így a tervezett 4 részből valószínűleg 5 lesz. Végülis nem olyan nagy baj az, hiszen akkor jobban kitudom fejteni a mondanivalómat egy-egy munkámmal kapcsolatban és ti is többet olvashattok tőlem :)

Jó olvasást kívánok és szép napot!

Viki

facebook gyermek szív gift újrahasznosítás heart baba baby crochet tündérkert párna horgolt takaró hímzés hímzett gobelin babatakaró pillow crocheted goblen horgolt takaró handwork crocheting baby blanket crocheted blanket blanket

2013\07\27

Újra itt! :) Part 2.

Kedves Olvasóim!

Ígéretemhez híven, újra jelentkezem egy bejegyzéssel, melyben a tavaly őszi-téli munkáimat szeretném bemutatni nektek!

Előbb azonban szeretném bejelenteni nektek, hogy a blog Facebook oldala 1 hét alatt sikeresen elérte a  63 kedvelőt, ami számomra nagy szó és ezer köszönet érte mindenkinek :) Hétfőn pedig elindítottam a filmhős figurák hetét, tehát egész héten olyan képeket fogok megosztani  veletek, amelyeken valamelyik film szereplőjének a kötött/horgolt mását láthatjátok majd. Ezek a képek természetesen a netről vannak, mert nekem ilyen munkáim (még) nincsenek.

Visszatérve a bejegyzés fő témájához, tavaly óta elég sok mindent kipróbáltam és megtanultam, amit ti is látni fogtok  az elkövetkezendő bejegyzésekben és ebben is.

Elsőként egy maradékból készült babacipőcskét mutatok nektek, amivel egy délután alatt készültem el, annyira könnyű volt megkötni. 5.JPGLeírását a Kötés-horgolás című könyvben találhatjátok meg:IMG_7848.JPG IMG_7846.JPGA következő képen egy kis újdonságot hoztam, bár én eddig is tudtam hímezni és varrni is tudtam, de még nem mutattam nektek ilyen munkákat, mivel senki nem kért tőlem ilyeneket. Tavaly ősszel fordult a kocka, az egyik ismerősöm azzal a kéréssel állt elő, hogy megtudnék e varrni neki egy szív alakú párnát és rá tudnám e hímezni az elejére, hogy "I LOVE YOU" ? Gondoltam miért is ne tudnám megcsinálni, csak 2 sablont kell hozzá szerkesztenem kartonból: egy szívet, ami magának a párnának a sablonja és a feliratot, olyan nagyra, hogy szépen illeszkedjen a szívbe, aztán mindezt kivágni.
A feliratnál mindig a betűket vágom ki, de nem azokat rajzolom az anyagra, hanem a negatívot, ami utánuk marad a kartonban. Az O betűnél pedig mindig hagyok a körívben alul és felül egy kis hidat, ami megtartja a középső kört, így nem kell utólag szenvednem, hogy vajon hova rajzoljam a belső körívet :) Azért sokkal egyszerűbb ez a módszer, mert gondoljatok csak bele, mennyivel nehezebb lenne magát a feliratot körbe vágni és minden betű közé hidat hagyni, hogy a betűk ne legyenek szanaszét, ami maga a káosz, mert akkor kezdődhet a centizgetés, hogy vajon egyforma távol vannak e egymástól, egyenesen állnak e és stb...
Segítségképp egy példa, bár ezt már direkt úgy készítettem, 1 sablonnal megoldhatom a párna szabásvonalának bejelölését és a mintázását is. IMG_7854.JPGÉs itt egy kép a szóban forgó szív alakú hímzéses párnáról: 6.JPGRögtön ezután, megint egy hímzéses feladattal láttak el. A barátom munkatársa szerette volna az autóját újrakárpitozni házilag és azzal keresett meg, hogy beletudnám e hímezni a háttámlákhoz kerülő részekbe az Opel márkajelét és nevét. Elküldte hozzá direkt az autó fémtábláját, hogy sablont tudjak csinálni úgyhogy igazán könnyű dolgom volt. Íme a végeredmény:7.JPGVégül, de nem utolsó sorban, a Színes Ötletek Blog  karácsonyi témájú bejegyzése adott nekem segítséget elindulni a papírból fonás útján. Az volt a témája, hogyan készíthetünk egy darab kartonból és pár fölösleges szórólapból díszkarácsonyfákat. A technikát ti is megtanulhatjátok, erre a linkre kattintva:
http://szinesotletek.blog.hu/2012/12/18/papirbol_font_karacsonyfa
Aztán annyira megtetszett a dolog, hogy elolvastam azt a cikket is, ami a kosárfonást mutatja be papírral, és az itthon lévő horrorisztikus szórólap mennyiségből, rögtön el is készítettem 2 kosarat. A kosárfonós bejegyzést ezen a linken érhetitek el:
http://szinesotletek.blog.hu/2012/09/19/kosarfonas_papirbol
Az én munkáim mindenféle gyakorlat nélkül így sikerültek, tehát könnyen megtanulható technikák és nagyon környezetbarátak, ezért is ajánlom mindenkinek, hogy legalább egyszer próbálja ki valamelyiket! :)8.JPG
A mai bejegyzés végéhez értünk, de jövőhéten megmutatom nektek az év eleji munkáimat, lesz hímzés, horgolás sőt még goblen is, ne hagyjátok ki ;)

Jó olvasást kívánok és szép napot!

Viki

facebook karácsony gyermek szív újrahasznosítás kosár baba opel papír kötött baby szórólap tündérkert recycle paper párna hímzés hímzett chrismas knitting babacipő knit knitted pillow newspaper handwork

süti beállítások módosítása